Kisbabánk érkezése

Itt alszik mellettem. Hat éves lett. Nézem a csodaszép arcát, nyugtatom a szemem a szemöldöke ívein, fitos orrán, cuki kerek arcán. Repes a szívem amikor ránézek. Mélyen szeretem ezt a kisembert; örökre megváltozott az életem, amikor megérkezett hozzánk!

Gazdagabb lettem egy óriási kinccsel.

Beragadtunk a forgalomba a Petőfi hídnál, pedig addig minden jól ment, hamar felértünk a Balatonról.

Éppen az ő érkezésére készültünk, teljesen felforgattuk a lakást az öt évesünkkel; kanapé az udvaron elemeire bontva, függönyök kimosva, minden bútor elhúzva, mert ide most bizony baba érkezik!

Szeptember volt, kicsit lehűlt az idő. Ekkor döntött úgy, hogy ideje lesz már kibújni. Szülőanyával júniusban találkoztunk először. Ismerős adta meg a telefonszámát. Örökbe szándékozta adni az októberben születendő kisbabáját. Októberben... nagyot dobbant a szívem, amikor hallottam, mert a férjem is októberi! S valóban, később megtudtam, hogy a születésnapjára van kiírva kismama.

Ez a június nagyon forró volt. Amikor megérkeztünk a magas házak közé, egy rózsaszín nadrágos, fehér topos, mosolygós barna nő fogadott minket. Szívélyes volt, beinvitált minket a liftbe és már mentünk is felfelé. Kislányunknak egyből tetszett. Lelkesen csacsogott, mindent megnézett, evett-ivott, majd leültettük egy természetfilm elé, hogy mi tudjunk beszélgetni.

A hatodik hónapban volt a babával, nem tervezett várandósság volt. Ő naponta 4-5 órát biciklizett a munkája miatt; muszáj volt, nem hagyhatta abba, a jövedelemre szüksége volt, nem tudta kímélni magát. Többször is kihangsúlyozta, hogy ő nagyon biztosan érzi, hogy 'ez a baba nagyon élni akart'. Étrendben egyébként vigyázott magára, minden vizsgálatra elment, még genetikaira is, meg is mutatta, a gyermek egészséges és 100%, hogy kisfiú.

A legfiatalabb gyermeke szívbeteg, rengeteget szenvedés volt emiatt, s bár nagyon tehetséges a fiú, de nagyon hosszú volt az út, rengeteg kórházi tartózkodás, műtétek, lázgörcsök, mindig ott állt az ajtóban a bepakolt kórházi táska..... hosszú harc volt, mire felnőtt.

Ezt ő mèg egyszer nem szeretné végigcsinálni, a jelenlegi kapcsolatába sem férne be a baba, túl nagy a rizikó, hogy ez még egyszer megtörténik, ő pedig már öregnek érzi magát már ehhez-avatott be a részletekbe.

Mivel nem volt szívük megölni a babát, s viszonylag későn is derült ki a várandósság, úgy gondolták, hogy örökbeadják. Keresnek neki egy olyan családot, ahol örömmel befogadják. Így találtuk meg egymást.

Elmesélte, hogy nagyon bajban vannak, mert nem eshet ki a jövedelme, de augusztustól már biztosan nem fog tudni 4-5 órát biciklizni naponta. Nyomás alatt vannak, a lakást fizetni kell, utcára nem kerülhetnek, ott a gyerek, enni is kell, költségek vannak, számos-számtalanul.

Az alapítvány, amihez fordult, csúnyán lerázta, nem hitte el, hogy krízisben van, nem ajánlott fel neki segítséget, hiába kért. Nagyon meg volt döbbenve, de elhatározta, hogy akkor majd ők veszik kezükbe a sorsukat és keresnek egy szimpatikus szülőpárt, hogy legalább a baba élete rendben legyen. Így adta meg a védőnő a szemközti házban élő friss örökbefogadó családnak a telefonszámát, tőlük pedig hozzánk vezetett az út. Ennyi. Gyorsan ment. Ott ültünk a kanapén a 38 fokban, a kislányunk csak bugyiban bírta, mert olyan meleg volt, de mi nem bántuk kicsit sem.

Kismama elmondása szerint több párral tervezett találkozót, már volt is és még megy is találkozóra. Tényleg azt választják ki, aki a legszimpatikusabb.

Szülőjelöltként ez nem volt túl jó érzés, de neki szíve-joga, hiszen a gyermeke èletét bízza rá valakire örökre. - gondoltuk akkor.

Mi tényleg szimpatikusak voltunk egymásnak. Beszélgettünk, viccelődtünk, egy húron pendültünk... félelmetesen!

Igazából még gyermektelen párt kerestek, nekünk pedig már volt egy kislànyunk, akit három évesen fogadtunk örökbe, így nem voltunk éppen a legideálisabb jelölt.

Elmondtam, mit enged meg a törvény és mit nem. Azt is, hogy mi biztosan nem szeretnénk semmi illegális dologba bonyolódni, tiszták szeretnénk maradni és mindent megteszünk azért, hogy a lehetőségekhez mérten támogassuk őt.

Őszintén beszélgettünk a gyerekeinkről, a világ dolgairól, ismerkedtünk egyre felszabadultabban. Elmondtam, milyen lehetőségei vannak, ha támogatásra van szüksége és hogy együtt fordulhatunk olyan alapítványhoz, aki segít is. Kihangsúlyoztam, hogy mire kell figyelni, mi az, ami a örökbefogadni szándékozók engedélyében benne kell, hogy legyen, ha már választ, tudja, mit miért, hiszen, ha véletlenül koraszülött lesz a baba vagy más gond lesz a születése után, akkor nem viheti haza csak úgy bármelyik szülőjelölt.

Kismama figyelt, mindent megjegyzett. Együtt töltöttük a délutánt, majd búcsúztunk.

Mennyi minden kavargott bennünk hazafelé!

Mennyi izgalom, kérdés, öröm és aggály!!

A baba fiú, mi valahogy kislányra gondoltunk még egyszer.... egy kisfiú... csak kislány ruháink vannak... kisfiú ... hmmm.... miért is ne lehetne egy kisfiunk...a kismama erős, ügyes, velem egykorú, nagyon szimpatikus!! Nem baj, ha nem is választ minket, akkor is segítünk neki!

Este telefonáltunk. Ő hívott. Azt mondta, ők nem keresnek tovább.Minket választottak!

Nagyon örültünk! Valahogy éreztem, hogy ennek így kellett lennie. Ízlelgettem a szavakat...'" akkor nekem fiam lesz...próbáltam felfogni, befogadni, elképzelni...

Végigkísértük a várandósságot. A következő találkozásig alig telt el egy kis idő, hirtelen óriásit nőtt a baba, mióta nem láttuk egymást. Nem véletlenül... Kismama megnyugodott, kapott támogatást, meghozta a fontos döntéseket, ment minden előre a maga útján egészen a szülésig.

Amikor végre megérkeztünk a kórházba, nem is akarták megmutatni a babát. Hála a segítőnk erélyes fellépésének, végül mégis találkozhattunk vele!

Belecsapta a nővér az éppen fél órás, 36. hétre született, apróka és nagyon piros kisbabát a KAROMBA. Nem bántam, hogy ki mit gondol és nem engedtem, hogy megmérgezze bárki is a levegőt a picurka körül. Ott volt a karomban! Csodaszép volt, picuri, az enyém és mégis nemcsak az enyém.

Később is csak ilyeneket mondott a személyzet, hogy "maga egy szép és okos nő, biztos, hogy kell magának egy ilyen gyerek??" Nem hagytam magam provokálni, mindig nyugodtan válaszoltam, "belenéztem már a pelusába is... ő gyönyörű szép és így tökéletes, ne hagyják már sírni, adják csak gyorsan ide, a karomba!" "Igen, ő nekünk született, ő a mi fiunk, ő egy csoda, egy kis élet, aki fantasztikus kisemberré fog fejlődni." "Mi összetartozunk. Szeretjük és mindig is szeretni fogjuk." Sajnos mellre tenni nem engedték és csúnyán meg is fenyegettek engem, de mi kitartottunk és a szülőanya is, így hát 8 hosszú nap után végre hazahozhattuk a gyönyörű kisfiunkat, akiről később kiderült, hogy lyuk van a szívén, de mindent megtettünk érte, már jól van, sportol és egészséges is!

Szülőanya sohasem titkolta az örökbeadás tényét, aki gratulált a terhességhez, annak megköszönte vagy ha úgy érezte, elmondta, hogy örökbe adja. Nyíltan kezelte ezt, nincs nyomasztó titok az életében, hiszen miért is lenne?

Az örökbeadás a gondoskodás egyik formája, úgy, ahogy az örökbefogadás a családépítés egyik formája; ebben mélyen egyetértettünk egymással.

Egyik oldalon sem szabadna szégyennek vagy rossz érzéseknek állnia, hiszen arról van szó, hogy egy kisbaba sorsa rendeződik és gondoskodó családban nől fel, ahol elfogadják, szeretik és támogatják.

Ma megint találkozunk, mint már a szülés óta többször is. A Picuri lassan két éves. Boldog, szép és okos kisfiú. Öröm vele minden nap, erről beszélgetünk a szülőanyjával, miközben nézi, hogyan szaladgál a kicsi a játszón. Béke van benne és bennünk is, megint nehéz az elválás a nap végén. "Szülinapkor küldöm a képeket"-kiáltom még búcsúzóul, amikor útnak indulunk.

No, most megmoccan, elmosolyodik. Ficereg egy kicsit, majd kinyitja a szemét.

"Anyaaaaa!!" - mondja örömmel és az ölembe fészkeli magát.

Hat éves már! Én hálás vagyok, mert befogadhattuk, mert az első időkben hónapokat töltött a mellkasomon (na meg azóta is), mert hordozhattam, mert az életünk célja és öröme lett ez a kisember, akivel csodálatosan egymásba gyökereződtünk, aki hihetetlenül hasonlít rám és akiért megteszünk bármit.

Az egész családunk egyetért; mi szeretnénk befogadni még egy babát! Nagyon várjuk, hogy érkezzen egy üzenet, megcsördüljön a telefon és az üres kiságyba megérkezzen az új kis lakó! Immár öten fogjuk kényeztetni, apa, anya és a három tesó!