Abortuszról orvos szemmel

Bemegyünk a kórházba, kapunk egy szem gyógyszert. Nyugtató. Elalszunk, és a babánk nélkül ébredünk fel. Néhány óra múlva már mehetünk is haza, mintha mi sem történt volna.

Ennyi. Ennyi???

Valaki ott van. Mellettünk a műtőben. Nézi a monitort, kezeli a műszereket, kioltja az életet amely még el sem kezdődhetett. Hogy mit érez miközben végrehajtója lesz az akaratunknak? Megkérdeztük. Az illető hölgy. Jelenleg rezidens, és egy napon maga is anya lesz.

Végzel abortuszokat?

Igen végeztem, végzek. Több ok miatt is. Amikor a szülészet-nőgyógyászat mellett döntöttem, tisztában voltam azzal, hogy ez is hozzátartozik a munkához, ennek tükrében döntöttem a szakirány mellett.

Rezidensként, szakorvos jelöltként meg kell tanulni bizonyos beavatkozásokat. Bár pont azért, mert törvényileg lehetséges, a szakvizsgához úgy van megadva, hogy x db művi terhességmegszakítást VAGY műszeres befejezést kell elvégezni, mivel maga a procedúra teljesen ugyanaz. Viszont műszeres befejezésből lényegesen kevesebb van, mint terhességmegszakításból. A mi kórházunkban kb. napi 5 terhességmegszakítást végeznek, míg műszeres befejezésből csak naponta vagy kétnaponta egyet. Ehhez még hozzáadódik, hogy nagyobb arányban azoknak van választott orvosuk, akinél műszeres befejezést kell végezni, így annak a kevesebb számú beavatkozásnak is csak a kisebb részét végzem én.

Viszont egyszer én is szakorvos leszek, egyszer majd nekem kell segíteni a fiatalabb kollégának, nekem kell beállnom a háta mögé. Megtanítani neki, esetleg segíteni ha elakad, akkor pedig nem lesz mindegy, hogy csak a kötelező 20 beavatkozást végeztem el, vagy esetleg még 150-et.

Mit gondolsz az abortuszról?
Szerintem abban a legtöbb ember egyetért, hogy vannak olyan szituációk, amikor az abortusz egy szükséges, vagy ha tetszik, a "legkisebb rossz". Azonban nem én vagyok az, aki eldöntheti, hogy melyik abortusz a "jogos" és melyik "nem jogos". Úgy érzem, nem tisztem megítélni ezt. Azt mondhatom, hogy semmilyen célból nem végzek megszakítást, de akkor mi a helyzet, ha mondjuk fejlődési rendellenesség miatt van szükség rá?

Megteheted-e hogy magad helyett mást kérsz meg a műtét elvégzésére?
A törvény 12. hétig lehetővé teszi, hogy egy cselekvőképes nő döntsön a terhessége sorsáról mindenféle különleges indoklás nélkül, válsághelyzetre hivatkozva. Ebből adódik az, hogy ha én nem csinálom meg, akkor másnak kell megcsinálnia. Ha mondjuk én vagyok beosztva osztályos orvosként arra az osztályra, ahol ezeket a beavatkozásokat végezzük, de rendszeresen oda kell hívom valakit egy másik osztályról, hogy csinálja meg helyettem, az a másik osztály működését fogja zavarni. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg a kollégáim sem fognak feltétlen szeretettel fordulni felém.

Hogyan érzel ezzel kapcsolatban?
Engem nagyon megvisel. Nálunk az osztályok között több havonta van forgás, így volt olyan, hogy gyakorlatilag fél évig voltam azon az osztályon, ahol az abortuszokat csináljuk. Ez azt jelenti, hogy 6 hónapon keresztül kb. napi 4-5 megszakítást végeztem. A végén a páromnak sírtam, hogy mennyire borzalmas és már kértem a beosztást készítőt, hogy lehetőleg egy időre pakoljon el arról az osztályról.
A 6-8 hetes terhességmegszakítások még annyira nem vészesek, mivel egy adag szöveten és véren kívül mást nem nagyon lát az ember. Azonban a 10-12 hetesek iszonyatosan megviselnek, mivel ott konkrétan látszik az embrió keze, lába, törzse, bordái. És igen, három négy ilyen műtét elvégzése után az ember elgondolkodik, hogy létezik-e a purgatórium vagy a pokol, és mit fog majd ezekért egyszer ott kapni.

Mi a helyzet akkor, ha ezt nem az orvos végzi el?
Magyarországon tablettás vetélésindukció kora terhességben nincsen, minden esetben műtéttel kerül sor a terhesség megszakítására. Úgy gondolom, ez a verzió a betegnek sokkal könnyebb, az orvosnak pedig sokkal nehezebb. Hiszen mit érez ebből a beteg? Ha már szült hüvelyi úton, akkor fizikailag szinte semmit. Bemegy, kap egy branült, elaltatják, felkel. Volt terhesség, nincs terhesség. Pár napos vérzés, menstruációs görcsök kíséretében. Mit él át az orvos? Amit az előbb leírtam. Lelkileg igenis megviseli az embert, legalábbis engem biztosan.
Ezzel szemben a tablettás módszernél maga a nő teszi meg az első lépést, ő veszi be a tablettát, ő szenvedi el a vetélést. Testileg és lelkileg is valószínűleg teljesen más kategória a kettő.
Magyarországon elvileg azért nem engedélyezték, mert nagyon sok esetben kell utána műszeres befejezést végezni, de azért az orvosnak lelkileg nem mindegy, hogy a vetélés után a bent maradt szövetet távolítja el, vagy pedig az élő embriót roppantja szét és szedi ki a méhből.

Ha befejezted az orvosi tanulmányaidat, mit gondolsz, fogsz még abortuszokat végezni?
A későbbiekre nézve úgy gondolom, hogy ha szakorvos leszek, nem fogok. Tanulásnak bőven elég lesz az az 5 év, amíg eljutok a szakvizsgáig. Kérésre (mármint úgy, hogy felkérnek, hogy én végezzem a beavatkozást és ne más) pláne nem szeretnék.

Miben látod a ma Magyarországon kialakult helyzet megoldását?

Alapvetően az abortuszt egy társadalmi problémának tartom. Abban egyetértek a törvényhozókkal, hogy betiltani nem lehet. Valamivel kevesebb lenne a terhességmegszakítás, de aki nagyon el akarja vetetni, az megtalálná a módját. Félő az is, hogy elszaporodnának a kókler, magukat orvosnak nevező emberek akik illegális módon, esetleg nem megfelelő körülmények között, jó pénzért vállalnának ilyeneket, és jobban megindulna az abortuszturizmus is. Esetleg az utcán hagyott, nem gondozott csecsemők, gyerekek száma szintén megnőne. A jelenlegi szabályozás szerintem egy elfogadható alternatíva, nem gondolom, hogy ezen szigorítanék.Amivel viszont hatalmas problémák vannak, és amivel valóban foglalkozni kellene társadalmi szinten, az a megfelelő alapvető egészségügyi ismeretek oktatása, a szexuális felvilágosítás, a szexuális életről való nyílt kommunikáció a fiatalokkal és idősebbekkel is. Ez a fajta ismeretterjesztés alapvetően szükséges lenne ahhoz, hogy ne kerüljön sor ilyen sok terhességmegszakításra.